Ígéretemhez híven megérkezett a Carpe diem-Ragadd meg a napot! című vers:

Itt vagyok most, és soha nem máskor.
Hallok hangokat, tűnik, mint a kámfor.
Fellobban a szikra, és elalszik újra,
Sohase hagy nyomot a véletlen ujja.

Csak a szívnek nyála csorog egyre másra,
Tűnő illatok: kutyaként les rája.
Rohan csaholva, soha el nem éri.
Mert mindig a jövő vágyódását nézi.

Vagy elrévedezvén, ősi multat kutat,
Maga alatt fúrva egyre mélyebb kutat.
Csontot lerágva, úgy nosztalgiázik:
"Egyszer sütött a nap, most meg minden ázik!"

Ül a hintalován, semmi-dobozában,
Előbukkan, eltűnik lim-lomok tavában.
Nagy temetőkben kerengve csatangol,
Hol nincs más egyéb, mint szellem és kőszobor.

Pedig jobban tenné, feledné mindkettőt,
Az eltökélt múltat, s a változó jövendőt.
Fordítsa ki magát, most mi a sietőbb?
S amit tennie kell, tegye meg mielőbb.

S amit tennie kell, ne féljen ő attól,
Mert úszni hogy lehet? csak beljebb a parttól.
Nincsen legközelebb, mert nincsen majd egyszer,
Egy a lehetőség, ott hever, hát vedd fel.

Örömmel fogadd azt, amit a sors kínál,
Hisz a percek múlnak, s a stopperos már kinn áll,
Pillangó pillanat, kapd el gyorsan szivem,
Username is élet, password carpediem.