Amikor még gondolkodtam

Néha irigylem azt az embert, aki voltam, amikor még csak 18 voltam. Érettségi előtt után, egyetem előtt, és kicsit az egyetem alatt. Gondolkodtam, és gondolkodtam, és gondolkodtam. Mindig azt mondtátok, kedves barátosnéim, hogy én a nagy racionalista, soha nem is leszek majd szerelmes. Nem is tudom, minek nézhettetek, talán valami hatalmas nagy kockának, vagy tücsök-bogárnak. Talán.
Irigylem azt az embert, aki akkor voltam. Semmire nem volt válaszom, akkor tanultam a válaszokat. Emberek jöttek, akiket szerettem, és alakítottak, és én pedig alakultam. Aztán megtaláltam a válaszokat, és már nem volt több kérdés. Azt hittem, mindent tudok. És igazából most is azt gondolom, hogy mindent tudok. Csak eljött a gyakorlat ideje, az aprópénzre váltás. Emlékszem, egyszer Dósai atyának (Gandhi úr, milyen régen hívtuk így) panaszkodtam arról, hogy elméletben minden milyen szép, és milyen nehéz az aprópénzre váltás.
Irigylem azt aki akkor voltam, amikor a világ nagy dolgai foglalkoztattak. Olyan akarok lenni most is. Dehát az ember már csak ilyen. Kinő a kamaszkorból, és a kételkedés helyére az izoláció krízise kerül - a pszichológia szerint. Az ember a gondolatai helyett mások társaságát keresi, és abban érzi jól magát. Egyedül rossz. Mégis ez az élet rendje. Soha nem leszek már olyan mint akkor voltam, négy-öt évvel ezelőtt, és bizonyos szempontból már nem is akarok olyan lenni. Mert most más a jó. Bátrabb vagyok, magabiztosabb, életrevalóbb, nem félek az emberektől, tudok tanácsot adni, fontosak az emberek, hogy legyenek körülöttem, fontos a munkám, ami elég nagy adag energiát levesz.
Olvasom a blogunkat. Sorban részletesen. A saját gondolataim újak nekem. Majdhogynem lenyűgöz. És ti is lányok. Annyira jókat írtatok. Apró gyöngyszemek ezek, kincsek. Azt hittük már mindent tudunk az életről, mert megtanították nekünk a piaristában. Gondolkoztunk.
Most pedig élünk. Ez már a nagybetűs, ahol használhatnád azokat a gondolatokat, de hova lettek? Cigi, tetoválás, elválás, magány, önzés. Ez lett belőle. Egyiket sem akartuk akkor, és elvetettük. Lenéztem a dohányzó embereket. Így kezdődik a második naplóm. Ezzel a mondattal: Lenézem a dohányzó embereket. Ma már nem nézem le, hanem megértem.
És a mindennapi gondolkodásom kimerül abban, hogy kinek mit mondtam, jól tettem-e, milyen jó volt együtt lenni valakivel, nevetni, viccek, történések. Cserébe már nem tudok idézeteket, verseket, nagyon keveset olvasok, az is a Biblia. Nem tudom mit jelent a palimpszeszt, és nem tudom ki volt Beöthy László.