Miért tört ki az I. világháború?

Hmm, jó itt kinn Bécsben, az ember minden nap tanul valamit. Még ha műszaki német órára megy is be, akkor is kap egy kis történelemoktatást. Persze a következőkből semmi újat nem tanultam, mégis, a régi tudás mellé új szemléletet adott. A kérdés, mely felmerült, nem volt már, mint hogy mi volt az oka az I. világháború kitörésének? Gondolom mindannyian rávágjátok: a szarajevói merénylet a királyi család ellen. Persze én is ezt mondtam volna, ám ekkor azt mondta a tanár, hogy ő az okra kíváncsi. Hisz a merénylet az csak ürügy volt, de mi az ok? No persze innen már én is egyből tudtam, hogy az, hogy újra akarták osztani a Földet a németek. Nem nehéz kérdés...
Mégis mi az érdekes benne? Az, hogy ezt a fajta személetet át kellene vennünk a mindennapokba is. Nem érzitek, hogy mennyiszer az ürügyet mondjuk az ok helyett? "Hívd már fel a nagyit!", kéri a szülő, mire a gyerek: "Nem lehet, mert rengeteget kell tanulnom". Pedig az igazság az, hogy baromira nincs kedve, ez pedig abból is lejön, hogy fél óra múlva már a kedvenc sorozatát bámulja a TV-ben, vagy vígan telefonál a barátnőjével.
Ez persze triviális, de nézzünk egy kicsit összetettebb esetet. "Most miért vagy velem ilyen durva?" Erre a válasz többnyire persze az, hogy nem is vagyok, ez nyilvánvaló ténypúderezés. Ha mégis kapunk választ, akkor is sokszor azt, hogy fáj a fejem, rossz idő van... És még véletlenül sem azt, hogy "azért Barom, mert nem köszöntöttél fel a névnapomon." Miért nem vagyunk őszinték? Talán azért, mert nem akarjuk megbántani a másikat, de az igazság sokszor inkább az, hogy így kényelmesebb. Vagy azért, mert rossz színben tűnnénk fel, vagy azért, mert képtelenek vagyunk az igazságot kulturált formában közzétenni - máshogy meg nem akarjuk.
Még egy lépéssel tovább. Magunknak miért hazudunk? Hisz sokszor mi magunk sem ismerjük be, hogy miért van rossz napunk. Attól hogy egy madár pont a kabátunkra rottyantott, még nem kéne mindennek sötétnek lennie. Próbáld ki, és sokszor kérdezd meg magadtól: "Jójó, értem én, ez az ürügy. De ember... Mi az ok?"

1 megjegyzés:

engedjétek hozzám

Ám a templom előtt a téren  Egy kis szökőkút működik, kérem!  Körbebiciklizős, vízbe pancsikolós,  Galambkergetős, rózsaszagolgatós.  Gyerek...