Egyház, kolesz

Nem szeretem az olyan embereket, akik a vallásomat szidják. Oké, nem tetszik, nem kell elfogadni, csinálja jobban. De ne szidjuk már könyörgöm. Kezdjek velük vallási vitába? Minek? Megértené? Nem! És ráadásul Svetitses, meg Patronás!
És én szeretem a közit. A közi adta nekem a kedvesemet. Innentől nem érdekel, hogy ki mit mond, a közi fia vagyok, és vállalom, vállalom, vállalom. Vállalom a hitemet, és szembe megyek akárkivel, aki nekem jön. Megvédem a közit, megvédem a kedvesemet, megvédem a barátaimat, megvédem Jézust. Ők is megvédtek engem.
Az az egy vigasztal, hogy ezek nem értenek semmit, amit én igen. Miért nem lehet kicsit örülni valaminek, miért nem lehet a szépre jóra igazra törekedni, miért? Miért kell azt gondolni, hogy az élet a dugásból áll? Miért kell állandóan károgni valamin? Miért kell másokat szapulni? Miért nem lehet békességre törekedni? Arra, hogy emberek között ne a viszályt növeljem, hanem közelebb hozzam őket egymáshoz. És miért ezeknek az embereknek van a legnagyobb pofájuk, és miért azok hallgatnak akik tudják, hogy mi a lényeg? Miért ilyen hülyék egyes emberek? És én ilyennel együtt laktam? És én miért beszélgetek ilyen emberekkel...