Magyar-magyar szótár

Három hónap Ausztriában elég volt arra, hogy jól megértessem magam az itteniekkel, viszonylag jól ki tudjam fejezni magam és nagyon jól értsem a német nyelvet. Mégis nap mint nap kezembe kerül az itteni nagy támaszom, az a bizonyos német-magyar szótár. Ha valaki mond valamit, amit nem értek, már megyek is a szobámba, és fellapozom, s minden világossá válik. Máskor érteni vélem, mit mondtak, ezért nem keresem ki, de később, mikor már harmadszor hallom és picit zavaros, utánanézek, és meglátom, teljesen mást jelent, mit gondoltam.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de szerintem mindenki megbántódna, ha egy beszélgetés során azt mondanák neki: "Te figyi, keress már egy szótárt és nézd már meg, mit jelent ez a szó, mert úgy látom baromira nem érted". Zavarná az önérzetünket ez a megszólalás, pedig az igazság az, hogy igenis minden emberrel való beszélgetéshez szükség van egy magyar-magyar szótárra is. Csak az az egy baj van, hogy ilyet nem lehet kapni a boltokban. Már csak azért sem, mert ha rossz címen keresel egy könyvet, akkor sosem fogod megtalálni. Az a könyv, amit Te keresel, ezekben az esetekben ilyen címeket fut: Apu-magyar szótár, Anyu-magyar szótár, Nóri-magyar szótár, Rita-magyar, Lele-magyar szótár és még sorolhatnám. De ezt mégsem találod meg a polcokon. Ennek is több oka van. Az első, hogy olyan kicsi rá az igény, például egy Balázs-magyar szótárra nem neveznének be ötnél többen. Másrészt nehezebb megírni, nagyon kell ismerni hozzá az adott ember nyelvét. Szóval nincs más út, marad az, hogy mindenkinek magának kell elkészíteni azokhoz az emberekhez a szótárat, akik közel állnak hozzá. De figyelni kell, mert ebben a szótárban nemcsak szavak, hanem élethelyzetek, kapcsolatok és szövegkörnyezetek kapcsolódnak. Sőt, helyenként a kimondatlan szónak is van jelentése. Apunál például ha nem mond semmit, az azt jelenti, hogy nem csináltam semmit rosszul - helyenként azt is, hogy valamit jól csináltam. Sokat szenvedtem emiatt, pedig az Apu-magyar szótárban a legeslegelső helyen az áll, hogy ha nem mond semmit, akkor minden a legnagyobb rendben van. Ezt régóta tudom, nemrég ő maga is elárulta nekem - ami egyébként a legnagyobb kincs a világon, ha egy ember saját magához ad fordítást, de erre még visszatérek. Mások helyenként durva szidása mögött a szótárban egyszerű félelem áll.
Ám itt adódik a kérdés, hogy akkor miért kell szótár, miért nem beszél mindenki úgy, ahogyan az érthető? Nos, ha jobban belegondol az ember, erre is több válasz létezik. Az első, és legkézenfekvőbb válasz, hogy a saját nyelvét mindenki nagyon jól beszéli, azonban egy idegen nyelven már nem tud olyan magabiztosan megszólalni. Nekem itt Bécsben sokszor gondot jelent, hogy addig nem vagyok hajlandó kimondani egy mondatot, amíg nem formáltam meg tökéletesre - persze ezt csak akkor lehet, ha én kezdem a beszélgetést és csak egy mondatot akarok mondani, kérdezni. Magyarul már rég elmagyaráztam volna, de németül... Hogy mondják ezt, lehet nem is ez a szó jó, olyan esetlennek érzi magát az ember.
Az emberi kapcsolatokban olyan ez, mint mikor két különböző nyelven beszélő ember beszél egymással úgy, hogy mindkettő beszéli a másik nyelvét középfokon. Amikor a saját nyelveden beszélsz, akkor tökéletesen beszélsz, azonban a másik számára nem világos. Amikor megpróbálsz a másik nyelvén beszélni, akkor viszont te leszel töredékes, bár a másik számára világos leszel - de lehet mégsem azt fejezed ki, amit akartál. Nehéz ez, ugye?
Aztán van még egy nagyon komoly indok. Ez pedig a következő: nem minden fordítható le a másik nyelvére. Hogy értem ezt? Mondjuk próbáld meg lefordítani angolra azt, hogy "Követ követ követ". Lássuk: "Ambassador follows a stone". Hát, erre megkérdezné egy angol, hogy na és akkor most mi van, ennek aztán totálisan semmi értelme nincs. Vagy engedjetek meg egy német McDonald's reklámot, nekem nagyon tetszik: "Mamma, heißt alle Pommes Fritz?" Szintén lefordíthatatlan.
Van még egy érdekessége ennek a szótárasdinak. Mégpedig az, hogy különböző emberek különböző nehézségű nyelvet beszélnek. Ez egyébként valahol az analógiából szintén természetes, hisz angolul középfokon sokkal könnyebb megtanulni, mint németül. Vannak emberek, akikhez a szótár körülbelül egy darab A/4-es lapon elfér, hisz ami a szívükön, az a szájukon, kimondják, amit gondolnak. Máshoz a Nagy Francia Enciklopédia is kevés lenne, mert mindig rébuszokban beszél, ha valamire azt mondja hogy jó, az biztos rossz, de csak akkor, ha épp páros évben, napsütéses napon dél és két óra között mondja - egyébként azt jelenti, hogy tényleg jó.
Ígértem még a fordításról néhány szót. Nagyon nagy ajándék, és nagyon nagy kincs, ha valaki saját magához fordítást is mellékel. Ez a bizalom legmagasabb jele. Mert ezzel a következőt fejezi ki: "nézd, amit most elmondok, azt nehezen tudom kifejezni. Tudom, nem lesz tökéletes, de bízom benned, hogy nem használod fel ellenem". Amikor valaki fordítást ad magáról, kiszolgáltatottá teszi magát, hisz egyből lehet is rá mutogatni: "Ahham, szóval te ilyen kis senkiházi vagy". Nemrég próbáltam magamhoz adni egy kis útmutatást valakinek, nem igazán sikerült túl jól. Az az érzésem volt, hogy ezt inkább meg kellett volna tartanom magamnak, mert visszaélnek a bizalmammal. De aztán ha jobban meggondolom, ez sem tántorít vissza, mert ez két dolgot jelenthet: az egyik, hogy még nem beszélem jól ezt a nyelvet, ebből következően gyakorolnom kell még. A másik, hogy már elég jól beszélem s amit kifejeztem, a másik nyelven érezhetően nem jó tulajdonság. Ekkor visszafordítva a saját nyelvemre magamon kell állítanom. S hogy egyre jobban fejlődjek, szintén az a következmény, hogy gyakorolnom kell a nyelvet. S végül, de nem utolsó sorban az az indok, hogy azzal a késsel szúrtak belém, amit én magam nyújtottam oda. Ez iszonyatosan fáj, de a felelősség már nem rajtam van. Az vesse rám az első követ....
Az vesse rám az első követ, aki maga már volt olyan bátor, és lefordította a saját nyelvét, és kiállt úgy, hogy megadom magam, nézzetek. Ez vagyok én. Barátom, vedd el a szótáramat... S vigyázz rá, mert én vagyok benne.